Kapcsolat

Telefon:

30/362-43-23

Email:

brunnergyongyi9@gmail.com

Ki van jelen!

Oldalainkat 375 vendég és 0 tag böngészi

Elfogadunk

Időjárás

Baranya megyében, Komlótól nyugatra, Pécstől észak-északnyugatra fekszik, a 4 kilométerre keletre eső Magyarszék és a 3 kilométerre nyugatra elterülő Bodolyabér között. Közigazgatási területének északi szélén elhalad a 66-os főút is, de központján kelet-nyugati irányban csak a Magyarszék-Kishajmás közti 6602-es út halad végig, déli szomszédja, Orfű felől pedig a 6608-as út vezet idáig. Vonattal megközelíthető a Dombóvár–Komló-vasútvonalon, amelynek egy megállási pontja van itt, Magyarhertelend megállóhely. Utóbbi közúti megközelítését egy önkormányzati út teszi lehetővé, amely a 6602-es és 6608-as utak keresztezésénél ágazik ki észak-északkeleti irányban. Közigazgatásilag hozzá tartozik az egykor önálló Barátúr község, mely nagyjából félúton fekszik Magyarhertelend központja és Magyarszék között a 6602-es út mentén, előbbihez valamivel közelebb. A település legfontosabb vízfolyása a Baranya-csatorna.

Története
A Baranya Megyei Levéltár helynévcéduláiból kiderül, hogy „a hegyháti járás 21 legrégebbi településéből 1715-ben csak Barátúrnak volt magyar lakossága, míg a többi 20 vagy egészen elnéptelenedett vagy pedig szerbhorvátok ülték meg (például Szalatnak, Hegyhátmaróc). Barátúr lakói 1738-ban átköltöztek Magyarhertelendre” , mikor oda németek mentek. A helybeliektől több alkalommal hallotuk, hogy a régi falu a mai határ „Tassonya” elnevezésű dűlőjében állott, s a török elöl menekülve húzottak fel a hegyre, az erdő viszonylagos biztonságot adó oltalmába. A levéltári anyag is ezt erősíti meg: „1566-ban a török portyázó csapatok teljesen felégették.” Ugyancsak a helynévcédulákból tudjuk, hogy „1775-ben Hertelend határában egy kis német település keletkezett, amelynek neve Kishertelend, vagy Ufalu (Neudörfer)." Eredetileg a pécsi káptalan javai közt szerepelt, csak a 18. században lett a pécsi papnevelde tulajdona. A 19. században Nagyhertelendnek nevezték. Római katolikus templomát 1777-ben emelték. A falu lakossági összetétele a 18. század elején változott meg, az összeírások szerint 380 magyar és 172 német lakta a falut, zömmel római katolikus, kis részben izraelita felekezetűek.

Nevezetességek
Római katolikus templom
Magyarhertelendi Termálfürdő: vize 550 m mélyről érkező 38 Celsius-fokos és 1062 méter mélységből jövő 63 Celsius-fokos forrásokból táplálkozik. 2008-ban épült Gyógykertje a medencékben 36 Celsius-fokos termálvízzel működik. A vizet ivókúraként is alkalmazzák fogínybetegségekre (magas fluoridtartalma miatt). 4 nyitott medence várja a strandolni vágyó turistákat.

Copyright © 2023 Gyöngyi Vendégház - Gyöngyi Apartman Rights Reserved.